Hogy csinálod? napokig nem látlak, és akkor minden rendben van. Én vagyok rendben, nélküled.
Aztán összefutunk, én közömbösen rád mosolygok, és be kell vallanom, direkt. Nem arról van szó,hogy többet gondolnál bele, mert őszintén, jogosan tennéd. Arról van szó, hogy mikor anno az ágyadon ültünk, teázva, elmesélted, hogy kialakítottál egy védőpajzsot magad köré, ezért vagy olyan, amilyen. És én akarva-akaratlanul, ugyanezt tettem. Miután láttam mit teszel velem, és főleg mit tesz velem, ha nem vagy mellettem, inkább kizártalak. Tudtam, hogy oly könnyen elhagyhatsz. Hazudok. Most hazudtam. Nem arra jöttem rá, hogy könnyen elhagyhatsz, hanem hogy sose leszel teljesen az enyém.
Összefutunk, és én továbbmegyek, és még pár percig azon töprengek, vajon néztél-e utánnam. Vállat vonok, nem érdekel. Most nem hazudok. A védőpajzs működik.
A sors úgy hozza, együtt utazunk ma. Örülök, mert szeretek utazni, és szeretlek téged. Sikeresen nem törődöm veled, csakis baráti szinten, te meg sikeresen hódítasz meg. A meglepetés a titok, gondolom. Mindig meglepsz, aztán kicsit elhúzódsz, hogy jobban vágyjak rád, és aztán többet adsz, hogy úgy érezzem, én mindenemet odaadom, neked. Ismerem már ezt a játékot, túl sokszor játszották már velem, mígnem én is megtanultam, s már én vezetek. Csak nem veled.
Hogy csinálod? Sikeresen kiszerettetsz magadból, nem törődöm veled, annyira, hogy az már kínos, mégis nem telik el sok idő, és én csak nézem a kezed, az én kezemen, a kezem a combodon, bele nézek szemedbe, körülöttünk emberek, és én nem félek. Nem húzom el a kezemet, mert semmi sem érdekel. Még sosem éreztem ezt. Liftezik a gyomrom kezed melegségétől, és minden perverz gondolat hirtelen elszáll a nagy semmiségbe, és teljesen triviális, gyerekes módon, egyetlen dologra vágyom: fogni a kezed.
Elég nevetségesen hangzik. De talán azért érzek így, mert ez a jelen, nem kell elképzelnem, tényleg érzem, nem is akarom érezni, csak jön. Nem kell semmit erőltetni, csak érzem a kapcsolatot. Eltudom hinni, ha megcsókolnál, százszor érezném ezt. És akkor nem a perverz gondolatok repülnének el, hanem az emberek körülöttünk, és kezeink maguktól járnának egymás testén. Gondolom.
Hogy csinálod? Azt hozod ki belőlem amire vágyok.
Hogy csináljátok? Hogy tudtok elengedni egy embert, aki ilyet tud éreztetni veletek? És nem mindenki képes erre. Csak bizonyos emberek, bizonyos emberekkel. Én már csak tudom.
Hogy csinálod, hogy a védőpajzsod mindig meglegyen?
Hogy csináljam, hogy ne veszítselek el?
Aztán összefutunk, én közömbösen rád mosolygok, és be kell vallanom, direkt. Nem arról van szó,hogy többet gondolnál bele, mert őszintén, jogosan tennéd. Arról van szó, hogy mikor anno az ágyadon ültünk, teázva, elmesélted, hogy kialakítottál egy védőpajzsot magad köré, ezért vagy olyan, amilyen. És én akarva-akaratlanul, ugyanezt tettem. Miután láttam mit teszel velem, és főleg mit tesz velem, ha nem vagy mellettem, inkább kizártalak. Tudtam, hogy oly könnyen elhagyhatsz. Hazudok. Most hazudtam. Nem arra jöttem rá, hogy könnyen elhagyhatsz, hanem hogy sose leszel teljesen az enyém.
Összefutunk, és én továbbmegyek, és még pár percig azon töprengek, vajon néztél-e utánnam. Vállat vonok, nem érdekel. Most nem hazudok. A védőpajzs működik.
A sors úgy hozza, együtt utazunk ma. Örülök, mert szeretek utazni, és szeretlek téged. Sikeresen nem törődöm veled, csakis baráti szinten, te meg sikeresen hódítasz meg. A meglepetés a titok, gondolom. Mindig meglepsz, aztán kicsit elhúzódsz, hogy jobban vágyjak rád, és aztán többet adsz, hogy úgy érezzem, én mindenemet odaadom, neked. Ismerem már ezt a játékot, túl sokszor játszották már velem, mígnem én is megtanultam, s már én vezetek. Csak nem veled.
Hogy csinálod? Sikeresen kiszerettetsz magadból, nem törődöm veled, annyira, hogy az már kínos, mégis nem telik el sok idő, és én csak nézem a kezed, az én kezemen, a kezem a combodon, bele nézek szemedbe, körülöttünk emberek, és én nem félek. Nem húzom el a kezemet, mert semmi sem érdekel. Még sosem éreztem ezt. Liftezik a gyomrom kezed melegségétől, és minden perverz gondolat hirtelen elszáll a nagy semmiségbe, és teljesen triviális, gyerekes módon, egyetlen dologra vágyom: fogni a kezed.
Elég nevetségesen hangzik. De talán azért érzek így, mert ez a jelen, nem kell elképzelnem, tényleg érzem, nem is akarom érezni, csak jön. Nem kell semmit erőltetni, csak érzem a kapcsolatot. Eltudom hinni, ha megcsókolnál, százszor érezném ezt. És akkor nem a perverz gondolatok repülnének el, hanem az emberek körülöttünk, és kezeink maguktól járnának egymás testén. Gondolom.
Hogy csinálod? Azt hozod ki belőlem amire vágyok.
Hogy csináljátok? Hogy tudtok elengedni egy embert, aki ilyet tud éreztetni veletek? És nem mindenki képes erre. Csak bizonyos emberek, bizonyos emberekkel. Én már csak tudom.
Hogy csinálod, hogy a védőpajzsod mindig meglegyen?
Hogy csináljam, hogy ne veszítselek el?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése