Vallomás

Félek. Félek a közelségtől, a te közelségedtől, mindenki közelségétől. Ne gondold, kérlek, nem a te hibád. Te mindent jól teszel. Engem még sosem fogtak meg szeretetből, senki nem érintette meg az arcom, mert szüksége volt érezni bőröm, senki nem szagolt bele a hajamba elámulva illatától. Senki tekintete nem árulta még el, mennyire vágyik rám. Senki nem nyomott még a falhoz a felgyülemlett vágytól, senki nem tépte le még a ruhám, és én se csókoltam még senki nyakát, tudva hova vezet ez. Nem vagyok prűd, de  nem vagyok nimfomániás sem, azért, mert vágyok ezekre. Csak egy lány vagyok ki vágyik az érintésedre. Ezért kérlek arra, te ne félj a félelmemtől. Mutasd meg, hogy férfi vagy. Ne légy erőszakos, de ha egyszer látod, hogy én is akarnék veled lenni, ne félj magadhoz rántani, és az arcomba kiabálni az igazságot, ami bár fájna, látnám ismersz, és látsz is nem csak nézel, s míg könnyek törnének maguknak utat arcomon át, hevesen tapasztanám számat ajkaidra.
Tudom, nem látni, de általában zavarban vagyok. Ezt te nem tudhatod, hisz úgy néz ki tök okés minden, de igazábol mosolyodtól megijedek, mi ha elrontok valamit? Tudom, túl sok a "mi ha". De az emberben egyfolytában benne van a kételkedés. Erre tanítottak. Magadnak higyj, és magadban higyj. Látom arcodon a kételedést akarlak-e, mert eltépem tekintetem szemeidről (melyek világos barnák, nem rég megfigyeltem), ilyenkor vagyok igazán zavarban, mert én is kételkedek.